15 ember, aki nem tudott nyugodtan aludni, míg rá nem jött, hogy milyen dolog akadt a kezébe

Mindenki, aki talált már szokatlan tárgyat, és nem tudta kitalálni, hogy mire való, pontosan tudja, hogy érezték magukat az emberek ebből az összeállításból. Néhányan közülük évekig őrizték ezeket a dolgokat, remélve, hogy rájönnek, mire használhatók, vagy az internet nyomozóihoz fordultak, akik segítettek nekik.

Szeretjük a rejtvényeket. Javasoljuk, hogy mielőtt elolvasnád a válaszokat, próbálj meg magad rájönni ezeknek a furcsa dolgok hasznára.

Hirdetés

 

„Ezt a padlás kitakarítása közben találtam. Fából van, kézzel készítettnek tűnik, 20 cm-es, de fogalmam sincs, hogy mi lehet vagy mit csinál!”

  • Ez egy dupla kanál – a hagyományos afrikai művészetben a vendégszeretet szimbóluma.

„Ezt a matektanárom irodájában láttam. 100 négyzet különböző mintákkal és színekkel. Egyik minta sem tűnik egyformának.”

  • Ez egy prímtényezős táblázat.

„Mi ez a kicsi, kék és műanyag dolog?”

Hirdetés

  • Akár hiszed, akár nem, tudom, mi ez, de nem találom a játékot. Egy csigás játéknak az antennája, teljesen szétszedhető, és annyira idegesítő, hogy kidobtuk.

„Ez faragott fa, gyűrűkkel körülvéve. A gyűrűk nem jönnek le..”

  • Ez egy forró csokoládé keverő/habverő – Molinillo.

„Úgy néz ki, hogy egy nagyon kicsi betonpad vagy ülőhely, de túl kicsi egy gyereknek.”

  • Ezek régi kocsilépcsők lehetnek, amelyeket arra használtak, hogy segítsenek be- és kiszállni a lovas kocsikból.

„Arany gömb, lábakkal és fogantyúval. A gömb két részre oszlik, mindkét oldalán egy-egy fedéllel.”

Hirdetés
  • Ez egy viktoriánus, összecsukható kekszes doboz.

„Miért van rajta ennyi lakat, és egyáltalán, hogy nyithatná ki valaki?”

  • Ez egy közös kapu. Akkor tudod kinyitni a kaput, ha van 1 kulcsod, ami illik az egyikhez. Erre akkor van szükség, ha a kulcsok különböző emberekhez vagy szervezetekhez tartoznak. Ha valaki elveszíti a kulcsokat, akkor csak 1 kulcsot kell csináltatni ahelyett, hogy mindenkinek új másolatot készítene.

„Afrikában vásároltam, mondtak valamit az ősi hajózásról.”

  • Ez egy asztrolábium, az egyik legősibb csillagászati eszköz a vízszintes szögek mérésére és az égitestek hosszúságának és szélességének megállapítására.

„Ezt találtam. Semmi szöveg vagy számok. Karkötő nagyságúra összehúzható.”

  • Egy pénztárca vagy kis kézitáska záró része.

„Oké, tudom, hogy ez egy szék, de mi van a karokkal?”

Hirdetés

  • A karfákra fel teheted a fájós, duzzadt lábadat.. Ezért ferde a háttámla is. Ha egyenesen ülnél, nem lenne kényelmes, de hátra dőlve jót tesz a véráramlásának.

„Most költöztem ide, és ezt találtam a nappaliban. Mi ez?”

  • Antik fűtőtest.

„Ezt évekkel ezelőtt találtam. Van valakinek ötlete, hogy miért van ennek ilyen egyedi alakja?”

  • Ez egy hordozható férfi piszoár ágyhoz kötött betegek számára.

„Ezt régi szerszámok között találták”

  • Könyvek szállítására használható.

„Ezt a garázsban találtam: cső rovátkákkal, sárgarézből készült, a borítás többi része a tetején. Rézrúd van rajta, fa fogantyúval.”

Hirdetés

  • Ez egy hajcsavaró.

„Ez egy tábla, amire számok vannak írva. Az egyetemem egyik épülete előtti járdán találtam.”

  • Ez egy varázsnégyzet. Ha összeadod a számokat vízszintesen, függőlegesen és átlósan, akkor 34-et kapsz.

via

Kapcsolódó cikkek