15+ kép, ami képernyőn keresztül is frusztrációt okozott

Mindenkinek lehet rossz napja, így mindannyian megérdemeljük, hogy itt-ott egy kis szünetet tartsunk. De egy kis szünet nem azt jelenti, hogy súlyunkat más hátára helyezzük. Sajnos egyesek ezt teszik nap mint nap, és már annyira hozzászoktak, hogy fel sem tűnik nekik. De az is előfordul, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek, és nincs, akit hibáztathatunk.

Hisszük, hogy ez a 16 fotó sokféle érzelmet fog kiváltani belőled, még akkor is, ha még soha nem tapasztaltad meg az ábrázolt helyzetek egyikét sem.

Hirdetés

 

„A szomszédok elköltöztek, elvittek mindent, kivéve a macskájukat..”

„Ezt találtam tegnap. Mindegyik vadonatúj..”

„A barátom most törte el a több millió éves borostyánomat.”

Hirdetés

Biztosan szándékos!

„Épp a kocsimban ebédeltem, mikor láttam, hogy a nő nekiment az oszlopnak. Kihívta rám a rendőröket, mert szerinte elmozdítottam az oszlopot, hogy balesetet okozzak..”

„A barátnőm testvére úgy döntött, hogy lyukakat szúr a cipőmbe. 26 éves.”

Hirdetés

„A könyvespolcaim leszakadtak, miközben alattuk ültem.”

„Megkértem a páromat, hogy vágja félbe a krumplikat. Azok harapás nyomok.”

„Öt percre hagytam itt a kocsimat. Valaki lepakolta róla a termékeket és elvitte.”

„Ennyit a szelektív hulladékgyűjtésről..”

Hirdetés

„Az apja hagyta, hogy ezt csinálja…”

„A szomszédom erre ébredt.”

„Ahogy anyám megszárítja az edényeket.”

„Sajnos vannak, akik azt hiszik, hogy az autójuk mindenki máséval szemben elsőbbséget élvez.”

Hirdetés

„Egy nagy család ezt hagyta hátra, amikor elmentek.”

„Nyami! Nyers csibefalatkák..”

via

Kapcsolódó cikkek