16 ember, aki elment egy fodrászszalonba, de csalódottan tért haza

A fodrászat meglátogatása néha igen extravagáns kiadásnak bizonyulhat. Attól függően, hogy mit szeretnél csinálni a hajaddal, és mennyire tapasztalt a hajszakértő, akár több tízezer forintot is fizethetsz. Ez azonban a legtöbb esetben indokolt, hiszen a hajaddal foglalkozó személy kiérdemelte , hogy ennyit kérjen. Néhány esetben azonban nem csak, hogy nincs joguk ennyit kérni, de a szaktudásuk is nevetséges.

 

Hirdetés

„Azt mondta, hogy most már le kell vágnia, mert nagyon törékeny.”

„Csak egy kicsit vágj belőle, kérlek.”

„Apám megkért, hogy vágjam le a haját. Nyugodtan kijelenthetem, hogy az első és egyben az utolsó alkalom volt.”

Hirdetés

„Mikor egy életre megtanultam, hogy fodrász és fodrász közt is van különbség..”

Kókuszfej.

„Hatalmas hibát követtem el… szerencsére egy ideig nem kell elhagynom a házat.”

„Majdnem 100 dollárba és 9 órámba került…”

Hirdetés

„450 dollárt fizettem ezért.. Indokolt lenne, ha visszakérném a pénzem?”

„Amit szerettem volna és amit kaptam.”

„Tegnap csináltattam. Az első kép, amit kértem; a második, amit kaptam…”

Hirdetés

„Kívánság vs. valóság.”

„Aranyos frufrut és barna színt szerettem volna…”

„Új borbélyt kell keresnem.”

„A borbélyom gúnyt űzött belőlem?!”

Hirdetés

„A testvérem nemrég ért haza a borbélytól.”

„Úgy nézek ki, mint Dóra a felfedező…”

 

 

via

Kapcsolódó cikkek