17 fotó, amitől úgy fogod érezni, mintha stand up comedy-t néznél

A tudomány előállt egy képlettek, amivel azonosítani lehet, hogy milyen okból és milyen szinten reagálunk egy-egy humoros helyzetre. Egyesek azt hiszik, hogy a humor számokkal és egyenletekkel magyarázható. Mások úgy gondolják, hogy egy vicces helyzet minden racionalitáson kívül esik, és közvetlenül a lélekhez szól. Bármelyik is legyen az igaz, legalább ebben az egy lényeges dologban mindannyian egyetérthetünk: lehetetlen a napot egy kis humor nélkül végig csinálni.

Úgy gondoljuk, hogy minden olyan dolog, ami nevetést okoz, olyan gyöngyszem, amit meg kell becsülni. Megosztunk néhány olyan fotót, ami milliószor jobbá teszi a napodat.

Hirdetés

 

„Azt hittem, ma reggel zoknit húztam a fiamra. Kiderült, hogy kesztyű volt.'”

„A kishúgom panaszkodott, hogy úszni akar, de nincs medencéje. Így találtam rá a hátsó udvarban.”

„A barátom beszaladt a boltba. A kutyája egész idő alatt így bámult rám. 4 percig nem mozdult vagy pislogott.”

Hirdetés

„A biztonsági kamerám mozgást észlelt a lakásomban.”

A gyerekek humorának nincs párja.

„Szóval, a kutyám találkozott a Mikulással.”

Hirdetés

„Ő a 12 éves unokaöcsém, aki a házi feladatát végzi.”

„A benzinkúton fotóztam..”

„A barátom alvópóza azt kiáltja: „Mesés vagyok.”

„A kutyáim nem értik, hogyan kell használni a kutyaházukat.”

Hirdetés

„Ma megtudtam, hogy a munkatársam nyitott szemmel alszik.”

„Azt hiszem, a lányom épp most mondott valamit a kutyámnak, amit nem akart hallani.”

„Rendeltem egy baba váró tortát, és ezt kaptam.”

„Az 8 hetes golden retrieverem úgy néz ki, mint egy sült pulyka.”

Hirdetés

„Apám mindenhova magával viszi a kutyáját, még meccsekre is.”

„A fiam megkérdezte, hogy készíthet-e magának egy hotdogot. Ezt csinálta.”

„A haverom kiment a mosdóba, és ez idő alatt a kutyája kisajátította a feleségét.”

 

Kapcsolódó cikkek