18 alkalom, mikor a gyerekek bebizonyították, hogy ők a legviccesebb emberi lények

Szülőnek lenni azt jelenti, hogy egy vérprofi komikussal osztozunk az otthonunkon, hiszen a szülők tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek milyen energikusak, és hogy ez mennyire izgalmassá teszi az életüket. Soha nem tudhatjuk, hogy legközelebb mit fognak mondani vagy tenni, hiszen a gyerekek kiszámíthatatlanok, és az ártatlanságuk mindig lenyűgöz minket.

Szavaikat, gesztusaikat és ötleteiket különleges humorérzék kíséri, ami még a legrosszabb napokat is képes feldobni.

Hirdetés

 

„Fürdeni akart.”

„Az arckifejezések, amelyeket a fiam kakilás közben vág.”

Azt hitte, hogy csokoládé.

Hirdetés

„Az öcsém sír, mert fát égetünk a kandallóban.””

„Visszautasította az ágyát és a kanapét.”

„Rájött, hogy elpusztította azt, amit szeret, és soha többé nem fogja egészben látni.”

Hirdetés

„A fiam segíteni akart a főzésben. Megkértem, hogy figyeljen a sütőtálcára…”

Rossz gombot nyomott meg.

„Bújócskáztam a fiammal”

„A 4 éves gyermekem műalkotása.”

Hirdetés

„Ez tiszta kínzás”

„Hisztit csapott, mert a kesztyű nem illett a lábára..”

„Az unokahúgom nem volt elragadtatva az első csóktól.”

„Csak és kizárólag így hajlandó ölbe venni az öccsét..”

Hirdetés

„Így találtam rá a páromra és a gyerekeinkre.”

„Felcsapott ablakmosónak.”

„A lányom megpróbált elbújni, mikor már rég ágyban kellett volna lennie.”

„Az unokahúgom először sminkelte ki magát.”

 

via

Kapcsolódó cikkek