21 tetoválás, ami egy jelentős alkalom előtt tiszteleg

A legtöbb tetoválás mögött általában egy történet áll. Szimbolizálhatnak egy pillanatot vagy egy személyt, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen azért csináltassák, mert szépek. Szeretnénk bemutatni neked néhány embert, akik megnyitották a szívüket, és úgy döntöttek, hogy megosztják a történetet, melyeknek a bőrükön is emléket állítottak. De vigyázat, néhányuk valóban megható.

 

Hirdetés

„Az első tetoválásom. Azt hiszem, ő helyesli.”

„Az első tetoválásom, a nap a menyasszonyom.”

„A körülményektől függetlenül egy életre egymáséi vagyunk.”

Hirdetés

„A fiam emlékére.”

„Anyukám emlékére.. Mindössze 46 évesen távozott.”

„Nagymamám utolsó hangüzenete.”

„Annyira szeretem a macskámat, hogy ezt tettem.”

Hirdetés

„Körülbelül 20 éve álmodtam egy ilyen tetoválásról. Az emberek elolvashatják, mosolyoghatnak, és még a nézőpontjuk is megváltozhat.”

„Anyukám rákkal küzd, ezért ezeket varrattuk magunkra.”

„17 évesen balesetet szenvedtem, és egy-egy tetkóval fedtem el a hegeket”

Hirdetés

„A bal fülemre siket vagyok.”

„A férj és feleség, vagyis a Hold és a Nap.”

„Végre elfedtem a szörnyű kivi tetkómat..”

„Megszületett a lányom, Alice.”

Hirdetés

„Négy jóbarát, négy tetkó.”

„A feleségemmel úgy döntöttük, hogy külön folytatjuk.”

„A legjobb barátom”

„Nagyapám portréja.”

„A néha hátborzongató kutyám”

„Apám kamionos volt és imádta a sasokat”

Örökre magával viszi a szavait.

 

via

 

Kapcsolódó cikkek